Korábbi részekben a szervezet edzésingerre adott válasza körül forgott minden, most sem lesz ez másképp.
Nos, az a helyzet, hogy bármilyen fajta edzést is végzünk, a szervezetünk egyre jobban alkalmazkodik az adott ingerhez és egyre hatékonyabbá válik a működése idővel. Például, ha én elkezdek rendszeresen kocogni, eleinte az elégetett energia nagyobb lesz, mint hónapokkal később, mert a szervezetem „megszokja” rendszeres futást, egyre jobb lesz benne, ezáltal lecsökken az energiaigénye is. Nincs ez másképpen a súlyzós edzéseknél sem, ha én időről időre, hónapról hónapra, évről évre ugyanazt az edzésprogramot követem, ugyanazokkal a gyakorlatokkal, akkor jó eséllyel megáll vagy lelassul a fejlődés egy idő után, mert kevés az új inger az erő vagy méretnöveléshez – a céltól függően.
Mi következik ebből? Hogy időről időre célszerű változtatni az edzésprogramot, hogy mindig „új” kihívások elé állítsuk a szervezetünket, ami erre az általunk kívánt válasszal reagál, és tovább folytatódik az erő- és/vagy méretnövekedés, javul állóképesség, fejlődnek koordinációs képességek, stb.
Viszont van itt egy bökkenő, ugyanis a következő részben tárgyalt specifikusság elvével összhangba kell hozni a változatosság elvének a használatát. A specifikusság röviden arról szól, abban leszek jó, amit gyakorlok, tehát, ha én fekvenyomó versenyre készülök, akkor sokat fogok fekvenyomni.
Mi ezzel a bibi? Az, hogy a két elvet egyszerre kell alkalmazni, tehát a programnak változatosnak is kell lennie, de egyben a specifikusság elvét is alkalmazni kell (kivéve ha az edzés csak céltalan időtöltés ) , a specifikusság elvét pedig úgy alkalmazom, hogy ugyanazt vagy ugyanazokat a gyakorlatokat gyakorlom egy hosszabb ideig. A nehézség tehát az, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt e két elv között.
Ezért szoktak a sportolóknál periodizált edzéstervet alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a program általában 2-4-6-8 hetente változik, és ciklizálják az adott célnak megfelelően, nyilván egy sprinter programja teljesen eltér egy profi testépítő programjától.
Összegezve, a változatosság fontos, mert:
– minden edzésprogram hatékonysága azon múlik, hogy mennyire állítja a testet új kihívások elé, tehát minél tovább használunk egy programot, annál kevésbé lesz hatékony
– minden programnak vannak a pozitív és negatív tulajdonságai, függetlenül attól, hogy milyen jól van megtervezve. Ha egy sportoló túl sokáig használ egy programot, a jó tulajdonságokhoz hozzászokik, a rossz tulajdonságok által kifejtett hatások pedig gyűlnek. Például egy fekvenyomó, ha felsőtestre nem végez más gyakorlatot, akkor jelentős egyensúlytalanság fog kialakulni a deltoid elülső és hátulsó része között, annak ellenére, hogy a fekvenyomásban megáll a fejlődés
– változatlan edzésprogramok túlhasználásos sérülésekhez vezetnek
Hogyan használjuk tehát ezt az elvet az edzéseink során?
Úgy, hogy 1-2 havonta megváltoztatom az edzésprogram minél több paraméterét, pl. gyakorlatokat, intenzitást, gyakoriságot, szettek számát stb.